Találkozás egy volt szkinheddel

A találkozó résztvevői
Christian Piccolini korábbi szkinhed vezér az Amerikai Nagykövetség szervezésében jött Magyarországra azért, hogy meséljen életéről és a társadalmi gyűlölet elleni munkájáról. A GYEM tagjai szűkkörben találkoztak vele, hogy megismerjék egymás tevékenységét.

Christian Piccolini részt vett az egyik amerikai szkinhed mozgalom megalapításában és nyolc évig volt szkinhed vezér 14-től 22 éves koráig, amikor kilépett a szélsőséges, erőszakos szervezetből. Amellett, hogy filmkészítéssel és zenével is foglalkozik, 2010-ben megalapította a Life After Hate (Élet a Gyűlölet Után) nevű civil szervezetet, amelynek az a missziója, hogy segítsen a közösségeknek megszerezni azt a tudást, ami hosszútávú megoldásokat nyújt a rasszizmussal, az erőszakos extremizmussal szembeni küzdelemben.

A szervezet később megalapította az ExitUSA elnevezésű programot, amely az Egyesült Államok egyedüli olyan projektje, amelyben ex-radikálisok segítenek szélsőséges csoportok tagjainak kilépni, elszakadni a fehérek felsőbbrendűségének ideológiájától és új életet kezdeni.

Ezt a munkát rendkívül magas hatékonysággal végzi Piccolini szervezete, ami annak köszönhető, hogy szolgáltatásuk teljesen bizalmas, semmiféle információt a velük kapcsolatba kerülő szélsőségesekről nem adnak ki, még a hatóságoknak sem. Az eredményesség záloga továbbá, hogy pszichológusokkal, szociális munkásokkal dolgoznak együtt, felismerve azt, hogy a radikális, erőszakos csoportosulások tagjai túlnyomó többségben traumatizált gyermekkoron estek át, vagyis bántalmazott gyermekek voltak, akik nem kaptak megfelelő segítséget és ezért váltak maguk is bántalmazó felnőttekké.

A ExitUSA munkája rendkívül fontos és nagy hiányosság Magyarországon. Ilyen munkát hitelesen az tud végezni, aki maga is átesett ezen, vagyis tagja volt egy szélsőséges szervezetnek, és felismerte, hogy a gyűlölet átfordítható mások segítésébe, a rasszizmussal szembeni megértő és segítő szándékú küzdelembe.

Piccolini egyébként Emmy díjas filmproducer, és róla szól az Amerikai história X című film. Piccolini 2015-ben megjelentette emlékiratát "Romantic Violence: Memoirs of an American Skinhead" (Romantikus Erőszak: egy Amerikai szkinhed emlékiratai) címmel.