menekültek

Az Európai Unió Alapjogi Ügynökségének 2016. novemberi jelentése szerint a menedékkérők és migránsok az erőszak és zaklatás különböző formáinak vannak kitéve Európa szerte. A jelentés szerint az elkövetők között megtalálhatóak állami szervek, magánszemélyek és önbíráskodó csoportok.

Több alkalommal jeleztük a hatóságok felé, és adtunk hangot véleményünknek a sajtó közvetítésével, miszerint nyilvánvaló volt az előítéletes indítéka, így közösség tagja elleni erőszak miatt kellene vádat emelni a 2015 szeptemberében menekülőket és az őket segítőket fenyegető Sz. Attila ügyében. Most megszületett a várva várt döntés.

Tiltott önkényuralmi jelkép, horogkereszt használatáért korábban elítélték az elefántcsontparti menekültet eszméletlenre verő két vádlottat, a ruházkodásukban, hajviseletükben felismerhető skinhead jellegzetességeket elismerte a bíróság, egyikük még vallomásában is büszkén nyilatkozott a nemzetiszocialista nézeteiről. Mindez mégsem volt elég ahhoz, hogy a Bicskei Járásbíróság bizonyítottnak ítélje az elkövetők szélsőjobboldali nézeteit.

A GYEM tagszervezete, a Magyar Helsinki Bizottság összegyűjtötte a média tudósításai alapján azokat az eseteket, melyekben előítéletes támadások érték a 2015-ben Magyarországra érkező menekülőket, illetve olyanokat, akiket az elkövető a menekülők csoportjához tartozónak vélt. Az esetgyűjteményt az EBESZ Demokratikus Intézmények és Emberi Jogok Irodájának küldte el, hogy hozzájáruljon a nemzetközi szervezet éves, gyűlölet-bűncselekményekről szóló jelentésének elkészítéséhez.

A Budaörsi Járási Ügyészség egyetértett a rendőrség döntésével, hogy megszüntette a nyomozást Sz. Attila ügyében, aki tavaly szeptemberben menekülteket és az őket segítő nőket szidalmazott, fenyegetett az M1-es és M7-es autópályák közös szakaszán. A Gyűlölet-bűncselekmények Elleni Munkacsoport érthetetlennek tartja, hogy sem a rendőrség, sem az ügyészség szerint nem utal előítéletre a férfi magatartása.

M1-M7-es autópálya

A Legfőbb Ügyészséghez fordultunk annak érdekében, hogy hivatalból vizsgálja felül a menekülők elleni M1-M7 autópályán elkövetett gyűlölet-bűncselekmény ügyében hozott, téves minősítést és alaptalan eljárás megszüntetést.

Levélben fordultunk a Budaörsi Rendőrkapitánysághoz a 2015. szeptember 4-én az M1-M7 autópályán történt menekültellenes incidens helyes minősítése érdekében. 

Az elmúlt hetekben megszaporodtak a szélsőséges megnyilvánulások és a menedékkérők, valamint civil segítőik elleni támadások. Tisztában vagyunk azzal, hogy a rendőrség és a menekültügyi hatóságok erejükön felül teljesítik feladataikat. Mégis, a menekülőkkel – és magyar állampolgárokkal – szembeni bűncselekmények elharapózásának veszélyét nem lehet figyelmen kívül hagyni. Továbbra is szükséges lesz fenntartani a rendőrség éberségét a következő hónapokban: nem múlhat emberélet a felelőtlen kormányzati cselekvésen vagy az állami szervek esetleges mulasztásán! 

Feliratkozás RSS - menekültek csatornájára