váci vasútállomás

Összefoglaló

A 38 éves Sz. László 2017. március 20-án este 10 körül elkezdett sértegetni néhány embert, akik a váci vasútállomás peronján várakoztak. Később még a ruhájukat is lelocsolta égésgyorsítóval, aztán egy égő cigivel próbálta felgyújtani őket, de a vasútállomás biztonsági őre még időben eloltotta a csikket.

1. Alapadatok
Időpont: 
2017-03-20
Helyszín: 
Vác
Rövid leírás: 

A 38 éves Sz. László 2017. március 20-án este 10 körül elkezdett sértegetni néhány embert, akik a váci vasútállomás peronján várakoztak. Később még a ruhájukat is lelocsolta égésgyorsítóval, aztán egy égő cigivel próbálta felgyújtani őket, de a vasútállomás biztonsági őre még időben eloltotta a csikket.

Ezután Sz. László kést vett elő, és azzal is életveszélyes fenyegetéseket tett. Felgyújtalak titeket, ti mocskos cigányok!” felkiáltással rontott az áldozataira.

Információ forrása: 
média
2. Áldozat(ok)
Alapadatok: 
vasútra várakozók
Védett csoport: 
roma
3. Elkövető(k)
Alapadatok: 
37 éves férfi
4. Hatósági eljárás
Eljárási szakasz: 
Nyomozati szak
Minősítés: nyomozati szak: 
közösség tagja elleni erőszak --> emberölési kísérlet
Eljárás leírása: 

Az MTI már azt írja, hogy a támadó „Felgyújtalak titeket, ti mocskos cigányok!” felkiáltással rontott az áldozataira, ezért indult eljárás közösség tagjai elleni erőszak miatt. Így viszont az a fő kérdés, miért került ki az eljárásból később ez a súlyosbító tényező.

6. Értékelés