Budagyöngye kávézói szidalmazás

Összefoglaló

Az elkövető nyilvánosan, a Budagyöngye Bevásárlóközpont kávézójában szidalmazta a sértetteket zsidó illetőleg cigány származásuk miatt, ez számukra félelemkeltő volt. Először becsületsértésnek minősítette a rendőrség, ezért áttette a bíróságra az ügyet, amely viszont áttette a Kormányhivatalhoz. A sértetti képviselő új feljelentése alapján nagy nehezen megindult a nyomozás a megfelelő szintű rendőrségen a megfelelő minősítés (közösség tagja elleni erőszak garázda alakzata) alapján. Az ügyészség vádat emelt, majd' 4 évvel a cselekmény után megkezdődött a bírósági tárgyalás. Az elsőfokú bíróság 2016. augusztusában hozott, elsőfokon jogerőre emelkedett ítéletében megállapította az elkövető bűnösségét a közösség tagja elleni erőszak garázda alakzatában, és három év próbára bocsátotta. 

1. Alapadatok
Időpont: 
2012-05-09 - 2016-08-25
Helyszín: 
Budapest, Budagyöngye bevásárló központ kávézója
Rövid leírás: 

Az elkövető nyilvánosan szidalmazta a sértetteket a Budagyöngye Bevásárlóközpont kávézójában zsidó illetőleg cigány származásuk miatt, ez számukra félelemkeltő volt. 

Információ forrása: 
Sértetti jogi képviseletet nyújt a TASZ ügyvédje
Szervezet: 
TASZ
2. Áldozat(ok)
Alapadatok: 
Az egyik sértett láthatóan roma származású. A másik sértett egy idős, holokauszt-túlélő hölgy.
Védett csoport: 
roma
zsidó
Hatás: 

A sértetteket rendkívül felháborította és megfélemlítette az eset (amihez hasonlók egyébként azóta többször is történtek a felek között).

3. Elkövető(k)
Alapadatok: 
Középkorú férfi
További jellemzők: 
Nem ismert
Kapcsolat az áldozattal: 
A roma sértett és az elkövető nem ismerték egymást, de szokták látni egymást a helyszínen, a Budagyöngye kávézóban. A zsidó sértett és az elkövető távolról ismerték egymást.
4. Hatósági eljárás
Eljárási szakasz: 
Bírósági szak
Minősítés: nyomozati szak: 
Becsületsértés szabálysértése majd közösség tagja elleni erőszak
Minősítés: vádirat: 
közösség tagja elleni erőszak (garázda alakzat)
Minősítés: elsőfokú ítélet: 
közösség tagja elleni erőszak (garázda alakzat)
Eljárás leírása: 

A rendőrség becsületsértésnek minősítette, ezért az eljárást a bíróságra tette át. A bíróság szerint becsületsértés szabálysértése, ezért a Kormányhivatalhoz tette át az ügyet. A sértetti képviseletet biztosító TASZ álláspontja szerint 174/B.§ (1a) bekezdést, vagyis a garázda közösség tagja elleni erőszakot kimerítette a cselekmény. Az emiatti fellebbezést elutasították. Ezután a TASZ ügyvédje új feljelentést tett. Ezt a BRFK félreértelmezte, és amiatt utasította el, hogy a cselekmény nem meríti ki a közösség elleni izgatást (uszítást) (Btk. 269.§). A sértetti képviselői panasz alapján a BRFK elrendelte a nyomozást 174/B.§ (1a) miatt 2013 tavaszán. 2014 tavaszán a BRFK lezárta a nyomozást és vádemelési javaslattal megküldte az ügyészségnek. Az ügyészség 2014. júliusában vádat emelt. A II. és III. kerületi bíróság másfél évvel később, 2016. januárjára tűzte ki az első tárgyalást. A bíróság elsőfokú ítéletét 2016. augusztus 25. napján hozta meg, amelyben megállapította a vádlott bűnösségét a közösség tagja elleni erőszak garázda alakzatában és három év próbára bocsátotta. Az ítélet elsőfokon jogerőre emelkedett. 

Nyilvános válasz: 

Nem volt

6. Értékelés
Értékelés: 
Alulminősítés: motiváció figyelmen kívül hagyása
Nem megfelelő nyomozóhatóság
Egyéb eljárási hiba
Utolsó minősítés: 
helyes