"Származásuk miatt verhettek össze egy négyfős baráti társaságot Zamárdiban a Balaton Soundon. A támadás következtében egyiküknek az orra tört el, míg a társaság másik tagjának több öltéssel kellett összevarrni a bőrt a szeme alatt. Az egyiptomi, vietnami és magyar származású fiatalokból álló társaságot egy kisebb szóváltás után egy közel 15 fős társaság verte össze július 7-én éjfél után.
Az öcsém hívott telefonon, hogy jöjjek azonnal a Sound felirathoz, mert beléjük kötött egy tizenöt fős csoport. Azt mondta, elmenekülni sem tudnak, mert körbeállták őket. Miközben rohantam hozzájuk, kiabáltam az egyik biztonsági őrnek, hogy jöjjön segíteni, de rám sem hederített. Megálltam az öcsém mellett és kiabáltam a balhézóknak, hogy hagyják békén őket, de három gyerek egyből nekem ugrott. Már a földön voltunk, de akkor is ütöttek, rúgtak minket, ahogy csak bírtak. - mondta a támadás egyik sértettje a lapnak.
Az öcsém egyik haverja véletlen rálépett az egyikük lábára, vagy meglökte, de nem ez volt a valódi ok. Biztos vagyok abban, hogy rasszista indíttatású volt a dolog. Végig olyanokat kiabáltak nekünk, hogy köcsög külföldiek. A velünk lévő vietnami srácot leköpték, és azt ordították neki, hogy köcsög kínai. Olyan is volt köztük, aki migránsozott."